A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető csirkés finomságok válogatása.
Öt-hat éves felsőcsoportos óvodás gyermekeknek íródott matematikai foglalkoztató munkafüzetünket
Gyakorló foglalkoztatófüzet 3-4 éves óvodásoknak, mely az írásmozgásra és a vonaltartásra fókuszál. A feladatok különböző nehézségi fokozatúak, így meg tudják találni a gyermekük képességének legjobban megfelelő, ugyanakkor kihívást, erőfeszítést igénylő feladatokat.
Vidám, színes illusztrációkkal tarkított verses és mondókás könyvecske, mely felkelti a kicsik érdeklődését. A versikék mondogatása és az illusztrációk nézegetése közben a gyermek megismerkedik az őt körülvevő világgal, fejlődik a memóriája, és pozitív hatással van az érzelmeik fejlődésére.
Terefere sorozatunk a hangok világába kalauzolják el a tudásszomjas gyerkőcöket. A tiszta, helyes beszéd az egyik alapvető feltétele az olvasás és írás elsajátításának, mondhatni az iskolába lépés egyik „előszobája”. Ezért fontosnak tartottuk az olyan feladatok megjelenését is gyűjteményünkben, melyek e területek megerősítését szolgálják.
Írás felkészítő munkafüzet óvodásoknak, mely segít a térben majd a síkban való tájékozódást. Továbbá megkönnyíti a gyermeknek az iskolakezdést, melyben segítségükre lesznek a színes, vidám matricák.
Gyakorló munkafüzet 5-7 éveseknek, mely összefoglalja a sorozat többi részét, ezáltal le tudják ellenőrizni, hogy mi megy jobban és mi kevésbé, így ha valamivel esetleg nehezebben boldogul, akkor visszaválthatnak kisebb korosztályú könyveinkre.
A lisztérzékenység az egyik leggyakoribb és kezeletlen esetben, súlyos következményekkel járó betegség, állapot. Állapot, mert e kórképet teljesen meggyógyítani nem lehet, de a megfelelő életmódbeli, táplálkozási módszerek-kel panaszmentesen, teljes és „egészséges” életet élhetnek a gyerekek és a felnőttek egyaránt. Megdőlt már az a gyakorlat, amikor a diéta egyet jelentett a minden földi jóról való lemondással, önsanyargatással. A beteg ember is táplálkozhat úgy, hogy örömét lelje az ételekben, a jó ízekben, és eközben elősegítse gyógyulását. Ez a könyv azoknak készült, akik lisztérzékenységben (cöliákiában) szenvednek, és mindennapi életükben gondot okoz, hogyan tehetnék változatosabbá étkezésüket. A receptek amellett, hogy szélesítik a fogyasztható ételek sorát, a gyógyulásban is segítenek. Remélem, hogy nemcsak a lisztérzékenyek lelik örömüket a könyvben, hanem bárki más is, aki szeretne egészségesen táplálkozni, vagy új ízeket kipróbálni.
ISBN | 978 615 5655 63 0 |
EAN | 9786155655630 |
Szerző | Osgyáni Gabriella |
Kötetszám | 1db |
Kiadó | Magnusz Kiadó |
Megjelenés | 2018. május |
Oldalszám | 144 oldal |
R-azonosító | |
Stancforma | |
Kötés | Ragasztott |
Kivitel | Fekete fehér |
Méret | 145mm x 200mm |
Könyv tömege | 170 gramm |
Csomag darabszáma | 10 db |
Csomag tömege | 1.7 kg |
Matricás | Nem |
Rendelhető | Igen |
VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft